Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel
– Ügyfél tájékoztató –
Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel
A Hitel célja:
A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel (továbbiakban: SZÖK) célja az európai uniós források nyújtotta támogatások KKV-k általi
könnyebb elérése a pályázatokhoz szükséges támogatás, illetve saját forráson felüli rész biztosításával.
A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel kizárólag a KA-VOSZ honlapján közzétett kódszámú pályázatok önrészének kiegészítésére szolgálhat.
A beruházás, projekt célja a mindenkori kijelölt pályázatok céljainak megfelelő lehet.
A Hitel speciális – az SZKP alapfeltételein túli – igénybevételi feltételei:
A Széchenyi Önerő Kiegészítő és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitelek összege együttesen nem haladhatja meg az 50 millió forintot.
A hitelből megkezdett projekt csak akkor finanszírozható, ha azt a kapcsolódó pályázat nem tiltja.
A hitel maximális összege, devizaneme, saját forrás:
A Konstrukcióban adható minimális hitelösszeg 500 ezer, a maximális hitelösszeg 50 millió forint, ezek között 100 ezer forintonként emelkedő összegű lehet;
A hitel kizárólag forintban adható
A hiteligénylőnek a beruházás/projekt tervezett költsége minimum 25%-nak megfelelő saját forrással kell rendelkeznie - kivéve,
ha ettől az adott pályázati kiírás eltérő mértékű saját forrás előírást fogalmaz meg. Saját forrásként az érintett pályázat útmutatójában felsorolt
formájú források fogadhatók el.
Forrásösszetétel
I.
Önrész
Saját forrás (min. 25%)
I/1.
-a támogatást igénylő hozzájárulása
I/2.
- partnerek hozzájárulása
I/3.
- bankhitel (a projekthez esetleg tartozó további, nem támogatott hitel(ek))
I/4.
- egyéb
II.
Egyéb támogatás:
II/1.
- ebből Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel
III.
A pályázati támogatási konstrukció keretében igényelt vissza nem térítendő támogatás
Összesen (100%)
A hitel futamideje min. 12, max. 120 hónap.
Rendelkezésre tartási idő max. 18 hónap.
Türelmi idő minimum a rendelkezésre tartási idővel megegyező, max. 24 hónap.
Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel
A Hitel célja:
A Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel célja a KKV-k által elnyert európai uniós forrásokhoz történő gyorsabb hozzájutását segíti elő
azok megelőlegezése révén. A hitel kizárólag a KA-VOSZ honlapján közzétett pályázatokon elnyert támogatások előfinanszírozására szolgálhat.
A Hitel speciális – az SZKP alapfeltételein túli – igénybevételi feltételei:
Csak már elnyert támogatásokhoz kapcsolódóan kerülhet igénylésre.
A Széchenyi Támogatást Megelőlegező és Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelek összege együttesen nem haladhatja meg az 50 millió forintot.
A hitel maximális összege, devizaneme, saját forrás
A Konstrukcióban adható minimális hitelösszeg 500 ezer, a maximális hitelösszeg 50 millió forint, ezek között 100 ezer forintonként emelkedő összegű lehet
A hitel kizárólag forintban adható
A projektnek meg kell felelnie a pályázati kiírásban szereplő minimum saját forrás előírásainak, de a hitelnek magának külön saját forrás előírása nincsen.
Futamidő minimum 12, max. 60 hónap
Rendelkezésre tartási idő max. 18 hónap.